🎬🎮Creativ3Form🎮🎬 @Creativ3Form
Bízom benne, hogy a logikus kezdet után egy olyan vég éri el a földet, mely mindenki számára zavart kelt, de számomra továbbra is tiszta és logikus marad minden Joined November 2013-
Tweets21K
-
Followers873
-
Following655
-
Likes63K
Steven Spielberg mesél. Lassan, ráérősen, olyan igazi régi vágású thrilleres formában. Egy olyan témáról mesél, ami régóta foglalkoztatja, és régóta érdekli. Olyannyira, hogy Mulderrel ellentétben ő hisz, és nem csak hinni akar. Ebből a hitből láthatunk egy 140 perces szeletet. Fogékonynak kell lenned ezzel a témával kapcsolatban ahhoz, hogy élvezni tudd, mert ahogy fentebb írtam, ez egy lassú tempójú, ráérős mese. Ha egy lendületes, pörgős mesére vágysz, akkor ez nem a te csésze teád lesz. Sok témát feldob, sok kérdést tesz fel, és nem is válaszolja meg az összeset, de nincs is rá szükség, mert...nem is igazán lehet megválaszolni őket. Egyszer majd...talán...de egyelőre nem. Szerettem. Élveztem. Egy másodpercig nem unatkoztam. Az uccsó kb. 20 percben nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Nem forradalmi, nem csoda, de baromi erős film. Az is, ahogy meg van rendezve. Senki nem rendez úgy filmet, ahogy Spielberg. Az ő kettőse Janusz Kamińskivel valami olyan szonett, amiből nincs még egy. Azok a kamera mozgások, legyen az hosszú snitt, vagy csak egy apró mozdulat...azok a szögek...azok a beállítások...ami a legtöbb rendezőnek minimum két beállítás és négy vágás lenne, az Spielbergnél egy tökéletes szögben lehelyezett kamera, vágás nélkül. Ezt csak ő tudja, senki más. Imádom azt a dinamikát, amire Janusz Kamińskivel képes. Emily Blunt élete talán legjobb alakítását nyújtja, simán bejelentkezett egy Oscar szoborért, szóval az akadémiának lehet növelni kellene a jelölhető színésznők számát, mert a jelenlegi állapot nem lesz elég. John Williams zenéje pedig erőteljes, és tökéletesen kiszolgálja a látottakat. Az ő kémiája Spielberggel szintén egy megismételhetetlen csodája a filmgyártásnak. Soha se ástam bele magamat úgy Isten igazából ebbe a témába, de felületesen tudok dolgokat, és ennek okán bizony rá tudtam hangolódni Spielberg meséjére. Nem lesz ez mindenkinél így, biztos vagyok benne, hogy rengetegen fognak felállni majd hiányérzet társaságában. Én elégedett voltam.
Kedves Spielberg. Készen állok arra, hogy leleplezzem, amit le kell leplezni.😎 #DisclosureDay
@EmojiFlint @XRolandxx Hátha Amy Madigan díja változtat az Oscar hozzáállásán. Ha az az alakítás szobrot ért, akkor Navarrette ezért minimum három szobrot kellene, hogy kapjon.
Mit nekem a First Light... |🔊VoiceMOD OFF!🔊|⚡Soundalerts ON!⚡[Krisz] twitch.tv/jatekmuhely
@gaspar_simonyi Igen, hasonlókat éreztem a trailer alatt is. Ez egy Guy Ritchie film, amiben szerepel Cavill és Gyllenhaal és...ja, nincs több és, ennyi.😕
@pzstm Igen, csak aztán pár éve áttértek arra, hogyha valami Xbox és PC, akkor az Microsoft Exluzív. Ezért volt zavaró, hogy most hirtelen visszatértek a konzol exkluzív kifejezéshez.
Oké, mindent visszaszívok...a Gears of War: E-Day jönni fog PC-re is. Amit a csaj mondott, hogy Xbox Konzol Exkluzív az csak azt jelenti, hogy PS5 no, és nem is lesz yes. Mondjuk nem értem, akkor miért nem lehetett azt mondani, hogy Microsoft exkluzív. Eddig mindig azt mondták, ha egy játék kihagyja a PS-t, de PC-re jön az Xbox konzol mellett. Sztem ez így picit félreérthető volt.
Jó kis event volt ez főleg miután kiderült, mit is jelent pontosan az Xbox Konzol Exkluzív kifejezés. Így se a Gears of War: E-Day, se a Clockwork Revolution miatt nem kell mérgelődnöm.😅 Tele a Steames kívánságlistám.
@sipos6619 Valahogy én se annyira. Főleg, amikor eszembe jut, hogy a meccsek jó nagy százalékát nem fogjuk látni idehaza a hajnali időpontok miatt.
Igen, fix, hogy emiatt van. Ugye ennek a szériának is az originál epizódjai közül egyedül az első rész jelent meg PC-re, a többi csak Xboxra. Aztán a 4. résztől kezdte tértek vissza a PC-hez is. Akkor pedig már a Micro exkluzív kifejezést kezdték el használni arra, hogyha valami Xbox mellett PC is. Most meg kb. a semmiből visszatértek a régi kifejezéshez. Ami abból a szempontból érthető, hogy megmondták ugye, nincs többé Xbox játék PS-re. Csak még szokni kell.
Igen, pedig arra is nagyon kíváncsi lennék. Picit olyan ez, mint az Injustice. A 2. rész kapott két befejezést, amiből a bad ending ZSENIÁLIS! Azóta se tudják, hogyan lehetne azt tovább vinni a 3. részre (pedig az MK 11 kapcsán ügyesen oldották meg, hogy a DLC mindkét befejezése kánon legyen). Ez pedig elszomorító főleg ha belegondolok abba, hogy az Injustice 2 már 9(!!!!!!!!!) éves. Szóval rohadtul ideje lenne már a 3. résznek.
@marcsello11HUN @tomlion0116 Jaja, azóta már utána olvastam. Csak az elmúlt években mindig úgy hirdették az ilyen játékokat, hogy Microsoft Exkluzív. Innen lehetett tudni, hogy PS no, de PC yes. Erre most visszaváltottak a régi kifejezésre. Sztem picit félreérthető volt.
Szóval a Gears of War: E-Day XBOX konzol exkluzív lesz. Ok, akkor ezt le is húzom a kívánság listámról. Csak emiatt a játék miatt nincs az az Isten, hogy veszek egy XBOX-ot. Fák. Mondjuk ha megakarják menteni a konzolt, akkor érthető döntés. Ez van, akkor ez kimarad.
Ezt is nagyon régóta várom már! youtube.com/watch?v=6B5NUd…
Az elején, a grafikai dizájn alapján már majdnem elhittem, hogy Dishonored 3, de...ettől még így is érdekel. Tetszetős. youtube.com/watch?v=v8b2Jd…
Ezt majdnem kifelejtettem, pedig na ná, hogy jöhet! Az elsőt rongyosra játszottam, a második nem jelent meg PC-re, a harmadik már igen, de az nem volt az igazi. Reméljük, ez már az lesz. youtube.com/watch?v=3iW1i7…
Unatkozott a pajzs egyedül, szóval kapott maga mellé egy játszótársat. Tetszetős, jöhet. youtube.com/watch?v=nL_JF1…
Na, ezt nem láttam jönni. A második részt is szerettem a maga módján, szóval ez is jöhet. youtube.com/watch?v=H2eP2x…
Február. Jó, akkor a jövő év eleje is a vajas kenyérről és a vízről fog szólni.😅 youtube.com/watch?v=XLW5LT…
Ákos @lennoxasaki
2K Followers 700 Following szeretem a filmeket, ez van 📽️ | hobbi vágó ✂️ | #TuneUpRadio és #Vasnyugat filmes podcast 🎙️ | napközben művház igazgatóhelyettes
Beni @SzollosyBenedek
723 Followers 980 Following
Pavlics Tamás 🏳�... @ThomasPavlics
963 Followers 744 Following Szelíd lelkű filmkritikus, filmzene kedvelő... és író féleség.😎
Komédiás @Komedias1
916 Followers 67 Following Videójátékosokkal suttogó és 7 pontos videójáték-iparág szagértő, főképp gaminggel foglalkozó tweeteket írok már 1842 óta.
Remy^ @Remy_0142
528 Followers 511 Following FILM és VHS-fan, Halálos iramban, JCVD és The Rock fanatikus! Dragon Ball! Real Madrid! Patriots! MvG! F-1! Schumi, Mick, Max, Alonso. Hong Kong rajongó 🇭🇰
Simonyi Gáspár @gaspar_simonyi
2K Followers 197 Following Rovatvezető (IGN Hungary) 🎮 gaming ⚽️ foci 🎬 film 📺 sorozat ☕ kávé
Ádám DNS (IGN) @profdns
3K Followers 253 Following #IGNHungary #Twitch Szerkesztő - 🗣 Narrátor -🎮 Streamer Streamelek, vágok, írok, szerkesztek, és túl sokat beszélek.
Tajti Milán @MilanTajti
532 Followers 407 Following Szeretek filmeket nézni. Ennyit elég tudnotok rólam.
Roli @molnarroland19
607 Followers 1K Following A @acinemanias és @geekvilag, @kritizator oldalnak írok kritikákat. Film és sorozat, történetközpontú videójáték szerető ember vagyok.
Fabrizio Croce @kroky92
588 Followers 561 Following Level 33, HUN-ITA, DC Comics, Retro Gamer, Xbox, DnB, Dubstep, NFL, Vinyl, LEGO.
mArtHos @Marthos2277
217 Followers 522 Following I should not care/don't know how. / hanging with rhythm 🎧 surfing on the moment 💚 hiding in video games 🎮 definitely not a princess 👟 gaming: ElDiablo9127
Bálint Benjámin @Bbeni1997
209 Followers 446 Following Nur der SVB-Bayer 04 Leverkusen | You know the story about the scorpion and the frog?| Filmek és sorozatok Letterboxd: https://t.co/lCtoXqahtM
The Outsider @theoutlander_99
249 Followers 249 Following A zene szerelmese, filmrajongó. Wine lover és megszállott gyűjtő. NBA őrült, tennis hardcore, vámpírfan. Firkász, akinek mindig mindenről van véleménye.
dominik @lustadick8
506 Followers 3K Following 21 | CFC | 🇭🇺 | I still fw Star Wars | Magyar Péter-era optimism | WDGAF, WE GOT XABI!
Tanár Úr Gémer @tanarurgamer
2K Followers 155 Following Volt tanár, hobbifirkász, habifejlesztő, gémer, mémer, feketeöves faszkalap. Civilben folyamatmérnök Ha mondanám, hogy nem személyes, elhinnéd?
Hegyi Balázs @balmount_
508 Followers 452 Following Cliffhanger / @rickscafepod / Letterboxd: https://t.co/HrNjHlPnL6
Tomasz @Tomaszcsiki
0 Followers 47 Following
JamesMrk1 @HermannMrk1
17 Followers 78 Following
Zoltan Nagy @ZoltanN84
8 Followers 237 Following
Balint @Balint__B
0 Followers 57 Following
K.Szabolcs @KJ_Szabolcs
189 Followers 1K Following
FREEWAY @viktorgonda4
12 Followers 45 Following
ᴘᴜɴɪꜱʜᴇʀ @GraveDigger_WZ
15 Followers 469 Following ᴏɴᴇ ʙᴀᴛᴄʜ, ᴛᴡᴏ ʙᴀᴛᴄʜ, ᴘᴇɴɴʏ ᴀɴᴅ ᴅɪᴍᴇ. ᴘꜱɴ ɪᴅ: ɢʀᴀᴠᴇᴅɪɢɢᴇʀ_ᴡᴢ
Vivát András @AndrasVivat
0 Followers 124 Following
qpwoalskymxb @qpwoalskymxn
2 Followers 238 Following
Zsolt_85725682 @Zsolt_627
9 Followers 274 Following
Imre Bence @BenCee31
2 Followers 164 Following
Kritizátor @kritizator
6 Followers 34 Following
[email protected] @ravingstore
0 Followers 34 Following
Market Garden Works @marketgardenw17
1K Followers 7K Following 🇭🇺 Játékaink: 🇬🇧 Our games: https://t.co/wreDTwXS7y https://t.co/9Ec3OcETZf
mohacsialexx @mohacsialexx
3 Followers 23 Following
Edo Farina Xrp @eddo_farina_
429 Followers 3K Following Add up my new account. am back. founder (alpha lion academy) xrp ledger & 101 blockchain network
Dante Pokla @DanteGamerPokla
5 Followers 66 Following A meme-jeim 10%-a zseniális. A többi… majdnem.
Szabolcs Nagy @nszabol1
5 Followers 237 Following
Gittu @Gitta35994570
805 Followers 3K Following
PeachNextdoor @ItsStarPeaches
3K Followers 65 Following Realtor by day, your guilty pleasure by night 🍑✨ | Amateur vibes, unfiltered moments & a touch of trouble 😈 | wild at heart 🌲
Ādām Fehėr @dmFehr216516
0 Followers 13 Following
Dániel Antoni @AntoniDan34014
4 Followers 41 Following
maya 🎉 @mayanpii
2 Followers 190 Following 18 🫧 dump acc ~ started exclusive page... and looking for a content twin ↓
Azarius @AzariusX
17 Followers 526 Following
Magyar Patrióta🇭�... @PatriotHUN42
43 Followers 203 Following
Ninácska_ @Nina_babyke
118 Followers 687 Following
Huni @hun1hh
12 Followers 271 Following
Muschicz Máté @djmate90
155 Followers 5K Following Ha érdekel az eredet történetem akkor jelöljetek ismerősnek és írj, válaszolók rá. If you are interested in my origin story, please friend me and writ.
Jakab Márk @jakmark24
4 Followers 60 Following Random dolgokat megosztó, utolsó 2000 előttiek egyike. Konzol Gamer (Xbox & PS), F1 rajongó
nagyar @nagyaar
51 Followers 552 Following INFJ · túraösvényeken, könyvlapokon és pixel-erdőkben bolyongó lélek · utazás · sorozatok 🌿📖🎮✨
Patrik Szabó @djpacee
1 Followers 17 Following
JayDaMasta #jobbágy ... @JayDaMasta
540 Followers 627 Following The KTS lowest. MTE/Kispest/MUFC/Bulls/Cubs, gamer, hobbystreamer.
Laszlo Tolgyes @dismay22
2K Followers 4K Following futurista, musician, journalist, Radio Tilos, lautrec, dismay
Zoltan Paksa @iktriad
866 Followers 4K Following Interested in many things in many different areas. Fan of the @jaguars, @bphonved, @Suns, @NCAA_FCS & more. Contributor at @bowlhu where he turns to jinxtriad
Richard Horvath @zsvmpi
4 Followers 159 Following
Gergő Koós @GergKoos282672
0 Followers 50 Following
Simon Laszlo Attila @LacikaAttila
28 Followers 188 Following
Bali József @JozsefBali
6 Followers 90 Following
Komzsik János | TheV... @thevrjani
203K Followers 365 Following Video Production Manager. Editor. Gamer. @ TheVR™ | WeAreTheVR™
Nessaj @nessajkek
353K Followers 126 Following Közepesen ismert videós, professzionális influencer, kezdő családapa! 🐧 #PINGVINEK
Ákos @lennoxasaki
2K Followers 700 Following szeretem a filmeket, ez van 📽️ | hobbi vágó ✂️ | #TuneUpRadio és #Vasnyugat filmes podcast 🎙️ | napközben művház igazgatóhelyettes
Markó Gábor @markogabor88
18K Followers 457 Following Filmkedvelő, könyvmoly, gamer, neurológus, gyermekneurológus, közgazdász, fiam apja meg a feleségem férje
Beni @SzollosyBenedek
723 Followers 980 Following
Pavlics Tamás 🏳�... @ThomasPavlics
963 Followers 744 Following Szelíd lelkű filmkritikus, filmzene kedvelő... és író féleség.😎
Komédiás @Komedias1
916 Followers 67 Following Videójátékosokkal suttogó és 7 pontos videójáték-iparág szagértő, főképp gaminggel foglalkozó tweeteket írok már 1842 óta.
Remy^ @Remy_0142
528 Followers 511 Following FILM és VHS-fan, Halálos iramban, JCVD és The Rock fanatikus! Dragon Ball! Real Madrid! Patriots! MvG! F-1! Schumi, Mick, Max, Alonso. Hong Kong rajongó 🇭🇰
Simonyi Gáspár @gaspar_simonyi
2K Followers 197 Following Rovatvezető (IGN Hungary) 🎮 gaming ⚽️ foci 🎬 film 📺 sorozat ☕ kávé
Ádám DNS (IGN) @profdns
3K Followers 253 Following #IGNHungary #Twitch Szerkesztő - 🗣 Narrátor -🎮 Streamer Streamelek, vágok, írok, szerkesztek, és túl sokat beszélek.
Tajti Milán @MilanTajti
532 Followers 407 Following Szeretek filmeket nézni. Ennyit elég tudnotok rólam.
Roli @molnarroland19
607 Followers 1K Following A @acinemanias és @geekvilag, @kritizator oldalnak írok kritikákat. Film és sorozat, történetközpontú videójáték szerető ember vagyok.
Szöllőskei Gábor @EchteG
2K Followers 59 Following KritikusKrapek (VOX, IPM, SzMo), EchteMozi, FilmFószer, VOXhuszár, Szó(vicc)Szóró, OscarBetyár, PodcastPracli, EchteGaming, MovieLocationHunter
Fabrizio Croce @kroky92
588 Followers 561 Following Level 33, HUN-ITA, DC Comics, Retro Gamer, Xbox, DnB, Dubstep, NFL, Vinyl, LEGO.
Filmbarátok Podcast ... @FilmbaratokPod
4K Followers 15 Following Filmbarátok filmes podcastje 2011 óta töretlen lelkesedéssel.🎙️🎥 https://t.co/fFovuMvBBp…
Fluor @fluor_tomi
226K Followers 155 Following A legszélén vagy kilógva, de sohasem a sorban... Nem hiszek a sorsban, én már annyi minden voltam.
Luxury AI @LuxBoutiqueAI
10K Followers 2K Following Creating AI-generated concepts of female characters that I adore.
metacritic @metacritic
158K Followers 431 Following Reviews & Scores from The Best Critics in Film, Music, TV and Games at https://t.co/IRptVtwnT8
Cindy @dearcindyphan
54K Followers 905 Following @Twitch @YouTube Partner ∙ Variety Gamer ∙ Card Shop Owner ∙ RØDE/CORSAIR/CAPCOM/BANDAI ∙ [email protected] ∙ https://t.co/cIQYQDAWfG
Game Hunter @imgamehunter
31K Followers 1K Following @gwrldmedia @NewGameShowcase @IntelDeadlock @RivalsAssembled @gwrldgames @MRivalsEsports @IntelMMO @ShooterIntel @MarathonGameHQ
007 First Light @007GameIOI
944K Followers 4 Following The official 007 First Light account. Play a re-imagined James Bond origin story and Earn The Number. Available now.
MOUSE: P.I. For Hire @mousethegame
70K Followers 17 Following Join Jack Pepper on a noir-fueled adventure in MOUSE: P.I. For Hire, the black and white FPS by @FumiHQ and @PlaySideStudios. Out now 🐭
Lukács Márton⚽️... @marcsello11HUN
50 Followers 508 Following #wearethevr 🎮Xbox-PS-Switch 2 gamer, Visca el Barca❤️💙 #KeepFightingMichael🏎 🏫PTE TTK Biology MSc🦠🧫🔬
Crimson Desert @CrimsonDesert_
136K Followers 7 Following The official account of open-world action-adventure #CrimsonDesert Reclaim Power. Reach Beyond. Available on PlayStation 5, Xbox Series X|S, Steam, Mac, and EGS
Yeoman97 @sipos6619
110 Followers 292 Following Képregèny, Film,Sorozat,Rajzfilm,Videójáték,Sport,Világ. Minden érdekel. :)
Vályi Bence Z. @valyibencez
4K Followers 182 Following A LEAK. podcastere. A Teljes Terjedelem és a Premier League-et Magyarországon közvetítő Spíler TV szerkesztője.
🔞LuneX3D🔞 @LuneX3D
37K Followers 344 Following 3D NSFW - 68% Cute/32% Weird 4K/Archive/Wips/Alts & Polls ⬇️ ⬇️
Koelet3D @Koelet3D
52K Followers 464 Following 🔞 No minors! No c0mmissions! Trying to put art in porn and make them bang each other High-res images and Timelapses on Patreon.
TomLion @tomlion0116
263 Followers 108 Following
Krisz @FilmFun0821
78 Followers 110 Following Filmfanatikus. Csapágyas sorozatdaráló. Real Madrid, tiszta szívvel Sunderland és reménykedő New York Giants drukker. Stáblista Után Podcast alapító tag
Matt (MdeavorVP) @MdeavorVP
5K Followers 2K Following Variety virtual photographer only on PS5. All shots edited in Lightroom/Snapseed. Contact: [email protected]
Photoingame @Photoingame
31K Followers 569 Following 🇫🇷 @Maxhardo & @Teohardo In-Game Artist only on PlayStation | Cinema Style Pre-order my book 👉🏼 https://t.co/NJGVaIc0t4
Casey Hudson @CaseyDHudson
81K Followers 465 Following CEO and Director at Arcanaut Studios. Previously: BioWare GM, Director of Star Wars: KOTOR and the Mass Effect Trilogy.
PRAGMATA @PRAGMATAgame
190K Followers 27 Following #PRAGMATA, Capcom's new sci-fi action adventure with a hacking twist. 🚀 Out now on PS5, Xbox Series X|S, PC, Nintendo Switch 2, & GeForce NOW. ESRB: Teen
The Game Awards @thegameawards
1.6M Followers 940 Following Live December 10, 2026 from Peacock Theater in LA. Celebrate the best and see what's next in video games.
Frame-A-Game @FrameAGame
26K Followers 277 Following Because physical media matters. Born from games, made for the physical media you keep, love, and never want to forget.
MissMikkaa @MissMikkaa
78K Followers 251 Following Twitch Partner • Plays a lot of Elden Ring • @MissMikkaa on all socials • ✉️ [email protected]
FilmGuru @_Filmguru_
83 Followers 229 Following Mindenevő filmfogyasztó, akinek étlapján egyaránt megtalálhatók a művészfilmek és a blockbusterek is.
Turbók Krisztián @TurbokKrisztian
94 Followers 173 Following Filmkedvelő, aki azt hiszi, hogy ért a filmekhez!
xx18Rolandxx 🇭🇺... @XRolandxx
213 Followers 314 Following Anime-Manga-Film kritikus és szárnyait bontogató Furry novelíró vagy csak simán író.
Matt Rife @mattrife
697K Followers 1K Following Stand Up Comedian/Actor/Person. Specials on Netflix and YouTube. Insta: MattRife. TOUR DATES👇🏼
Dawnwalker @DawnwalkerGame
62K Followers 6 Following The Blood of Dawnwalker is a single-player open-world dark fantasy action-RPG with a strong focus on story and narrative. Created by @RebelWolvesDevs.
Dune: Awakening @DuneAwakening
61K Followers 18 Following #DuneAwakening is an Open World Survival game from @Funcom where you can fully immerse yourself in the epic world of Dune. Out now on Steam, Sept 22 for console
Saiwai Sai @SaiwaiSai
28 Followers 70 Following 🎮💙🏆PlayStation Trophy hunter | 💻Twitch Streamer | HUN/ENG
Name Jr @ItsNameJr
125K Followers 684 Following https://t.co/exNiBlOmmu • [email protected] • @iconicsagency
Emma ♡ @EmmaMeiLi
267K Followers 723 Following That "Abs Girl", Cosplayer, Streamer & Pianist | [email protected]



































